Felkérjük a községünkben működő civil szervezetek vezetőit, hogy a weblapon való megjelenés érdekében írásos és képi anyagaikat juttassák el az info@apaj.hu fiókba.

Korábban arról számoltunk itt be, hogy 2008 szeptemberében megalakult az AIKE, az Apaji Ifjúsági és Kultúrális Egyesület. Sajnos az akkori egyesület vezetés nem vitte végig a hivatalos bejegyzést, és úgy látszott, hogy csak fentről erőltetett szerveződés volt ez, így ebből a kezdeményezésből nem lett szinte semmi. Most viszont a 15-19 éves korosztály jelentkezett, hogy Ők igenis szeretnének valamit tenni.

Programok:
Minden délután megtalálhattok bennünket a régi hivatal épületénél. Megjelenésetekre számítunk.

 

IFJÚSÁGI KLUB NYÍLT

Péntek 13-i dátummal keltezett az az ADOMÁNYOZÓ LEVÉL melyet szombat délelött vettek át az apaji fiatalok megjelent képviselői. A fiatalok egymás közti üzenetváltással hívták fel magukra a figyelmet, hogy szükségük lenne egy helyre, ahol összejöhetnek. Természetesen már korábban is keresték az önkormányzatot ezzel kapcsolatban szülők és gyermekek egyaránt, csak minden esetben elakadt a dolog azzal, hogy felelőséget nem akart vállalni senki a rendezvényekért. Eltelt egy kis idő, és volt néhány buli, ami után maguk a fiatalok is úgy gondolták: kellene valamilyen szabály vagy házirend, amit számon lehet kérni, és kellenek felelősök is, mert a törvény nagyon szigorú a már 25 főt meghaladó összejöveteleknél is! Felkerestek személyesen öten, és ott elmondtam, hogy a 18. életévüket betöltő fiataloknak már felelőséggel kell gondolkodniuk, és ha ők bevállalják a rendezvények felügyeletét, akkor a régi polgármesteri hivatalban megkaphatják a hátsó, külön bejáratú (régen szolgálati lakás) helységeket. Ez nagy érdeklődésre tett szert, ezért szombat reggelre ők maguk értesítették társaikat, és aki ráért az eljött a hivatalban tartott megbeszélésre. Itt megismerték az adományozó levél tartalmát (Klikk a képre fent) és együtt megalkottuk a házirendet is, amit a szülőknek is érdemes elolvasni. (klikk itt is a képre és jön nagyban.)

Ezt követően átment a csoport az Ifjúsági Klub-hoz és az adományozó levél, a Házirend és a kulcsok átvételével birtokba vették immár saját klubjukat.

Képek az átvételről és a megbeszélésről (Klikk a képre)!

Ugyan a reggeli megbeszélésen és a fotózáson még tíz fiatal volt jelen, de dél körül egyre több érdeklődő érkezett. Szombaton délután nagy erőkkel neki is álltak pakolni, takarítani, majd vasárnap falat lekaparni. Rengeteg ötlettel indult el a munka, és ehhez én magam is kitartást kívánok nekik! A fiataloknál kezdeményeztem, hogy a sportpályán lévő öltöző helyiség falait is tegyük rendbe, és ez is elindult. Nem biztos, hogy az a fiatal teszi rendbe, mint aki összefirkálta azt, de biztos, hogy nagyobb becsülete lesz a jövőben ennek az épületnek is. A focipálya rendbetétele is a közös feladatok közé tartozik majd. Az önkormányzat levágja a füvet, elkél a tenniakarás a kapuk terén is.

Az Ifjúsági Klub nem egy új "kocsma". Zártkörű szórakozóhely, és összejövetelekre alkalmas hely a helyi fiataloknak, és azoknak, akiket Ők meghívnak, hogy találkozhassanak egymással! Ők szépítik, alakítják a helyiségeket. Támogatást építőanyagban kaphatnak és munkában, amit már többen fel is ajánlottak részükre. Az Ifjúsági Klubb mostantól saját web elérhetőséggel is rendelkezik iit. a www.apaj.hu oldalon az IJÚSÁGI KLUB fül alatt! Már ennek a kialakításán is dolgoznak. Kérem figyeljék őket is figyelemmel! Akarnak valamit, hát tegyék, és addig az övék, amíg azt megbecsülik. Sok sikert, és jó szórakozást hozzá kedves Fiatalok! ....................Novák Pál


Figyelem Apaji fiatalok!

Mivel a vágóhidi klubbunk működése problémásnak bizonyult , szeretnénk megköszönni az önkormányzatnak, és kiváltképp polgármesterünknek az új lehetőséget.
A héten már megkezdődtek az előmunkálatok és felmérések, mivel ez a felénk tanúsított bizalom kötelezettségekkel is jár. A szorgos munka után élvezhetőbb, sajátosabb lesz az ott eltöltött idő és szórakozás.
Várunk minden lelkes és kreatív fiatalt Alapító csapatunkhoz, mind munkára mind a későbbiekben szórakozásra. Minden délután megtalálhattok bennünket a régi hivatal épületénél. Megjelenésetekre számítunk. A közös munka összekovácsolja Apaj fiatalságát.
Köszönjük a bizalmat, Éljünk vele!!


Gábor Kata és Gózon Georgina

És néhány kedvcsináló fotó: