






!
|
2010
Pitypang
óvoda tavaszi hírei
Sok
huzavona után mégis megtartottuk az óvoda bált.
A szokásos Valentin napi helyett Hóvirág bált tartottunk. Szinte
napra egy hónap eltéréssel, de változatlanul jó hangulatú este
volt. A gyerekek tánca osztatlan sikert aratott. A pizsamába
öltözött, felszabadultan táncoló kicsik derűs látványt nyújtottak.
A műsor további része igen jó hangulatban telt. A hastáncos
lányok természetesen a férfitársadalom érdeklődésére joggal
számíthattak.. de, megnyugodva láttam, hogy lesz utánpótlás,
óvodás kislányok is próbálták ringatni csípőjüket, mozgatták
kezüket.
A sok tombola tárgyra való tekintettel 11 órakor kezdtük a húzást.:
Itt szeretném megköszönni a szülőknek és az apaji és - Tóth
Pál, kunszentmiklósi étterem tulajdonos; és Adorján István-
vállalkozóknak, hogy ezzel támogatták egyesületünket.
És nem utolsó sorban köszönjük, hogy elhozták a gyerekeket a
műsorhoz, és jelenlétükkel megtisztelték a bált. Természetesen
minden vendégünknek köszönjük, hogy támogatásukkal segítik egyesületünket,
céljai megvalósításában.
De meg kell említeni, hogy ez a bál nem jöhetett volna létre,
ha nincsenek lelkes egyesületi tagok, akik a díszítésben és
az egész este folyamán aktívan segítettek. És természetesen
az óvoda teljes testülete, családtagokkal együtt, egy emberként
munkálkodott a sikerért.

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Alig
pihentük ki a báli éjszaka fáradalmait, már gyülekeztünk a Március
15-i ünnepéjre.
Idén az erre való felkészülés sem volt izgalommentes. Az időjárás
közbeszólt. Az utolsó percig kétséges volt a helyszín. Számunkra
ez azért volt aggasztó, mert a műsor látványát csapta volna
agyon, ha nagykabátban és csizmában kellett volna előadni. Itt
szeretnék választ adni arra a szülői észrevételre, hogy a ’
népet 'megszemélyesítő gyerekek, miért a színpad előtt táncoltak.
A műsor gyakorlásakor, a szabadtéri előadásra készültünk és
a helyhiány miatt választottuk ezt az előadás módot. Az utolsó
percben változott helyszín, már nem tette lehetővé, a gyermekekkel
az újabb próbát. A kavarodás elkerülése végett döntöttünk az
eredeti felállás mellett. Ezt a kis malőrt kivéve, jó visszhangja
volt az óvodásaink műsorának.
Mesemondó
délelőtt a kunszentmiklósi Petőfi lakótelepi óvodában
2010. március 26.
A mesemondó délelőttön Soós Anna, Szabó Petra és Radics Dávid
képviselte az apaji Pitypang Óvodát.
A megnyitó ünnepség előtt a regisztrációval, a gyermekek csoportokba
osztásával telt az idő, majd minden vendéget az emeleti aulába
invitáltak. A szívéjes köszöntő és a 'zsűritagok' bemutatása
után a helyi óvodapedagógusok mesejátéka következett. Nyakigláb,
Csupaháj, Málészáj történetét láthattuk, gyermek-és felnőtt
szíveket is gyönyörködtető előadásmódban.
Ezután kezdődhetett a gyermekek mesemondása a már előre kihúzott
csoportokban és sorszámokkal. Mindegyik csoportban a városi
televízió készített felvételeket, melyeket majd láthatnak is
a kunszentmiklósi lakosok.
A mi gyermekeink a pillangó csoportban ülhettek be a 'varázsszékbe'.
Szabó Petra nagycsoportos óvodás a három kiscica történetét
mesélte el, akit édesanyja készített fel az eseményre. (Ezúton
is köszönjük az anyukának a segítséget.) Soós Anna középső csoportos
óvodás a Répa című mesével készült, vele Prekuta Éva óvodapedagógus
foglalkozott. Radics Dávid nagycsoportos óvodás a Piroska és
a farkas című klasszikus mesét mondta el. Dávid mesemondásán
és szövegtudásán nem kellett javítanom, hiszen - bátran állíthatom
- mesemondói őstehetség. Előadásmódjával, gesztusaival, hangjának
elváltoztatásával (mély hangon a farkast, magas hangon Piroskát,
remegő hangon a nagymamát szólaltatta meg) a zsűrit is és a
felnőtt 'közönséget' is (elismerően) megmosolyogtatta. A mesés
délelőtt után és az eredményhirdetés előtt szíves vendéglátásban
volt részünk. Volt ott mindenféle jó: szendvicsek, sütemények,
tea, üdítő.
Gyermekeink emléklappal, foglalkoztató füzetekkel és az óvodának
nyert mesekönyvvel térhettek haza.
Elmondhatom, hogy óvodásaink ismét elvitték az apaji Pitypang
Óvoda jó hírét a szomszédos városba.
Gy.S.I.
Óvodapedagógus
tagóvoda vezető
Ballagás
a Pitypang Oviban
Képes
beszámoló a képre kattintva érhető el!

Fotó:
Kovács Anna fényképész, Kiskunlacháza Dózsa Gy. u. 288. Tel:
20-9388-154
Képek
fenti címen rendelhetőek!
Pest
megyei Óvodások néptánctalálkozója
2010.
június 19.
Idén
18. alkalommal került megrendezésre a Pest megyei Óvodások Néptánctalálkozója,
mely rendezvénynek községünk, illetve az apaji Pitypang Óvoda
adott otthont.
A rendezvényen 330 gyermek vett részt óvodapedagógusaikkal,
kísérőikkel együtt.
A résztvevő gyermekeket, óvodapedagógusokat, a vendégeket Gyökeresné
Sándor Ildikó, az apaji Pitypang Óvoda tagóvoda vezetője köszöntötte.
Felkérte Orosz Lajosnét, a Dömsöd - Apaj Intézményi Óvodai Társulás
Óvodavezetőjét beszéde megtartására. Orosz Lajosné az elmúlt
17 esztendő néptánctalálkozóinak történetét elevenítette fel.
Megtudhattuk, hogy a másik szálon - a galgahévízi szálon - elindult
hagyomány már megszakadt.
Ezután Novák Pál Úr, Apaj község Polgármestere megnyitotta a
rendezvényt, kezdődhetett a tánc! A gyermekek játszottak, énekeltek
és táncoltak a színpadon. Minden csoport előadásán látszott,
hogy kemény munka áll mögötte - gyermekek és óvodapedagógusok
részéről egyaránt. Az érdeklődő vendégek néptánc bemutatót is
láthattak Izsák Zoltán és táncos párja előadásában, akik a kunszentmiklósi
Hagyományőrző Néptánccsoport tagjai.
A szervezők köszönetet mondanak minden segítőnek, résztvevőnek!
Találkozunk 2011-ben Majosházán!
Itt
a képre kattintva fényképes beszámolót láthatnak!

Óvodások
néptánccsoportja az 5. Falunapon

Köszönetet
szeretnék mondani az óvoda dolgozóinak, és szülőknek, hogy a
gyerekek vidám műsorukkal szórakoztatták a rendezvényre látogató
vendégeket.
Novák
Pál polgármesterr
Elkészült
az Óvoda kerítése!
A
Pitypang Óvoda 2009-ben nyert pályázaton pénzt arra, hogy a
belső kerítést elkészíthessék. Az akkor elnyert összeg elegendő
volt az oszlopok elkészíttetésére, a drótfonat és a feszítő
huzalok megvásárlására, valamint a beton árának harmadára. Ez
már elegendő volt ahhoz, hogy megkezdőthessen a kivitelezés
2010 nyarán. Akkor néhány segítőkész szülő állt neki kibontani
a régi elrozsdásodott oszlopokat. Ezt követte a gépi munka.
Ki kellett ásni az alapot, majd el kellett rendeztetni a terepet.
Ekkor már az önkormányzat közhasznú dolgozói munkálkodtak. Szeptemberben
elkezdőthetett a betonozás. A beton árához az Önkormányzat járult
hozzá, és a munkákat is a falugondnok és a polgármester vezetésével
végezték a közhasznú dolgozók. Mivel kevés zsalu állt rendelkezésre,
így szakaszosan haladt a munka. Szeptember végére a 180 m hosszú
kerítés alapja és oszlopai, valamint a feszíő huzalok elkészültek,
helyükre kerültek.

Az
óvoda október 9-re hívott össze társadalmi munkát, hogy a drótfonat
is a helyére kerüljön. Reggel egy régi kisovódással együtt tizen
álltunk neki a munkának, és így délután 3 órára elkészült teljes
egészében a kerítés! Éva óvó néni délelött zsíroskenyeret adott
tízóraira, amihez valahonnan némi folyékony kenyér is előkerült.
Éva néni férjét és már igazán nem óvodás korú fiát is elhozta
társadalmizni. Köszönet a segítséget adó szülőknek a gyerekek
nevében. Az ilyen munkák a közösségi szellemet is fejlesztik,
kár, hogy nem voltunk többen! Több képért klikk a fotókra!

foto:np
A
kerítésavató ünnepség VIDEÓJA

csak
egy klikkel megnézhető!
HAHÓ!
HAHÓ! ITT A TÉLAPÓ!

Kattints a képre!
Miklós előestéjén vasárnap már nagyon
készültek a gyerkőcök. A kitisztított cipőcskék, csizmácskák
ott sorakoztak az ablakokban, várták a reggelt, hogy megtöltse
a Télapó! Volt is nagy öröm, megteltek a csizmácskák, de még
nagyobb volt az izgalom, mert a Pitypang Óviban teljes életnagyságban
volt jelenése a Mikulásnak! Már 9 órakor nagy volt a sürgés-forgás,
lótás-futás az oviban. A gyerekek türelmetlenül, izgatottan
várták a nagy találkozást. Az óvoda dolgozói (Ildikó néni,
Éva néni) 'Hangoltak' a csöppségekkel, énekeltek, mesét, verset
mondtak, mikor jött a hír 'Forró dróton': közeleg a Télapó,
méghozzá lovashintón. Szaladtak is a gyerekek az ablakokhoz
hogy láthassák, amint Dénes gazda fogatával begördülve az
óvoda udvarába a piros ruhába öltözött, fehér szakállú Mikulást!
A Télapó ült a hintón, integetett a gyerekeknek, majd öreg
korára való tekintettel levánszorgott a kocsiról és elindult
be az oviba a lurkókhoz, akik kipirult arccal, izgatottan
várták már őt, a jó magasra nőtt (először azt hittük a Polgármesterünk)
piros ruhás felhőkarcolót! A Télapó leült a gyerekek közé
és mesélt nekik, bemutatta süni barátját. A kicsik nagy szemekkel,
szájtátva csodálták és hallgatták a Mikulás történeteit, figyelték
hogyan varázsol a kis süni cukorkát a kezükbe, és cserébe
ők is énekeltek, mondókáztak és sok-sok rajzzal kedveskedtek
a Télapónak!
Eljött a várva-várt pillanat, mindenki megkapta a jól megérdemelt
csomagot, még az ovónénik és dadusok is! Sőt a közönség soraiban
lévő szülők, nagyszülők között ülő picikék is kaptak ajándékot!
Boldog, szívet melengető délelőtt volt!
Aztán eljött a búcsú ideje, a Télapónak mennie kellett, hiszen
sok gyerek várta! A lurkók integettek és megígérték a Télapónak,
hogy nagyon jól fognak viselkedni, szófogadóak lesznek, csak
jöjjön el jövőre is! A Télapó felszállt a hintóra és nézte
azt a sok boldog, ragyogó tekintetű gyermeket, intett és elindult
vele a kocsi. Felejthetetlen óra volt, ebben a mai nehéz,
gondterhelt világban, jó volt gyermekeinket, unokáinkat boldognak
látni, s nekünk felnőtteknek is jó volt kicsit hinni a mesében,
a Mikulásban! Köszi Télapó!
Gábor László
Karácsonyi
hangolódás az oviban
Az ünnepi hangolódás ideje elérkezett az óvodába is. Ezen a
napon a gyerekek karácsonyi zenét hallgattak, miközben elmajszolgatták
a finom tízóraijukat. Amikor már minden ovisnak megtelt a pocakja,
következhetett egy közös éneklés, verselés. Éva néni meggyújtotta
az adventi koszorún a gyertyákat, a bátrabbak pedig a kezükbe
kaptak egy-egy csillagszórót. Az ünnepség után a Méhecske és
az Katica csoportban is nagy volt az öröm, mivel a gyerekek
a szőnyegen sok-sok ajándékot találtak. Vajon ki varázsolta
oda őket?

A felvétel az alábbi gombra kattintva megtekinthető.

Julis
mama nyugdíjba vonul
"Julis
mama! Találó Neked ez a név
Anyáskodó, terelgető természet a Tiéd.
Színfoltja voltál az óvodának
Gyerek, felnőtt holnaptól hiába vár majd.
Pihenj sokat, aludj nagyokat,
Unokázz, főzőcskézz, élj szép napokat!
Ha hiányzunk, mi itt leszünk,
Az oviban vagy a faluban találkozol velünk!"

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
2010.
december 16-án délután sikerült meglepetést szereznünk a mi
Julis mamánknak, aki immáron nyugdíjba vonul, ennek tiszteletére
szerveztünk egy szupertitkos ünnepséget az óvodában. Legnagyobb
örömünkre a meglepetésből tényleg meglepetés lett és a kicsik
hősként tartották magukat a megbeszéltekhez, és egyikük sem
csicseregte ki a tervünket. Ez a délután reméljük, méltán emlékezetes
marad mindenki számára, de leginkább a mi dadus néninknek. Ezúton
is kívánunk neki tartalmas, boldog nyugdíjas éveket.
2009
Farsang

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Anyák
Napi Ünnepség

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
2008
A
PITYPANG
ÓVODA HÍREI:
Az
óvoda tovább szépült az elmúlt hétvégén. A kerítés teljesen elkészült
a gyerekek nem kis segítségével. Az történt ugyanis, hogy a lábazati
eleme a kerítésnek egy fém kosár, amit nagy kavicsokkal kellett
megtölteni. Ezt a jelentős, szakipari munkát végezték el a gyerkőcök.
Erre kb. egy hónapot szántak az óvónénik, de három délutáni órácska
elég volt a feladat elvégzésére. Megnyúltak a sapkák, teltek a
zsebek és elkészült a mű! Reméljük mindig büszkén emlékeznek majd
gyermekeink arra, hogy Ők építettek új kerítést az ovinak.
Fotók
a "rabszolgákról":

fotó:Sosi
A
hétvégén szép virágok kerültek a parkoló mellé és a kerítésre.
Köszönjük a segítséget minden segítőnek.
A
képek a társadalmi munkáról:

fotó:np
Úsznak
az ovisok
2008.
szeptember 24.

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A
PITYPANG ÓVODA ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSI ÜNNEPSÉGE
2008.
december 6-án, délelött 10 órakkor kezdődött.
Az
átadási ünnepségen részt vett Varjú László államtitkár és országgyűlési
képviselő úr, aki az ovisok műsora után ünnepi beszédében gratulált
Apaj község Óvoda pályázatához, és az elvégzett munkához. Őt követően
Novák Pál polgármester szólt az ünneplőkhöz:
Ahogy közeledik az esztendő vége és lassan a tíz újjunkon megszámolható,
hogy karácsonyig még mennyit kell aludni, úgy öltöztetjük napról
napra ünneplőbe a szívünket, és közben arra is gondolunk, mit
szeretnénk adni, és esetleg mit szeretnénk kapni. Mert adni jó,
de ha olyasmit kapunk, ami lelkünknek szép és jó, amiből azt érezzük,
hogy tényleg ránk gondolt az ajándékozó, amikor ajándékot választott
nekünk, akkor kapni is jó érzés. Az idősebbek már ismerhetik ezt
az érzést, mert a nagyszülőkhöz már nem a becsomagolt ajándékokért
megyünk, hanem azért a süteményillatért, amit csak ott lehet érezni,
csak szüleinknél olyan a leves íze, mert ők a szeretetüket teszik
bele, s közben gyermekeinket nézzük Velük együtt, ahogy ajándékaikat
bontogatják. A gyermekünk még kapni szeret jobban, de nekünk kell
példát mutatnunk munkánkkal, segítőkészségünkkel, hogy megtanulják,
adni sokkal nagyobb öröm.
Apaj község, és ötven éves Óvodája most ajándékot kapott. Segítséget,
melyet ezúton is megköszönök a Közép-Magyarországi Fejlesztési
Tanácsnak. Ez a 13 millió forintos támogatás, melyet pályázaton
nyert el Apaj község Önkormányzata, lendületet adott a PITYPANG
Óvoda felújításához és játszóudvarának megépítéséhez. S miközben
boldogság töltött el mindenkit, mert ajándékot kaptunk, közben
élvezettel néztük, hogy mennyivel bővülhet ez a beruházás abból,
amit mi adhatunk hozzá. Először 12 millió forinttal egészítette
ki a település a támogatási összeget, majd a teljes rekonstrukcióhoz,
ahhoz, hogy minden egyszerre készüljön el és lehessenek új nyílászárók,
villámvédelem és villamos felújítás, hogy akadálymentes bejáratok
legyenek, ahhoz további 5 millió forintot kellett még az ajándékok
közé rejteni. A mai sokat emlegetett gazdasági válság idején mégsem
a forintok az érdekesek, hanem az az érzés, hogy a jövőnek építkezve
láthattuk napról napra a gyermekek és szülők arcát, ahogyan rácsodálkoznak
egy-egy új ablakra, a megszépült és hőszigetelt homlokzatra, ahogy
játék-építés közben láthattuk a kislurkókat az ablakban lógva,
miközben találgatják, melyik építőelemből mi lesz, s ahogy elcsodálkoznak
azon, hogy egy ismeretlen kalózhajó köt ki az ovi udvarán. Mert
nekik a játék a fontos, és mi magunk is gyermekké válunk, ha ezek
között a játékok között járunk. Bevallom kipróbáltam a mérleghintát,
lógtam a mászókán és a hajó csúszdáját is kipróbáltam. Persze
mondhatnám, hogy csak tudományos, alapon biztonsági okokból, mert
ha engem elbír, akkor mindenki mást is. De nem így volt! Egyszerűen
jó érzés volt, és azt gondoltam, amit sokan mások, a már innen
elballagott iskolások is: De jó lenne most Óvodásnak lenni! Pitypang
óvodásnak!
A játékok mellett megújultak a szociális blokkok, épült tornaszoba,
megújult a csatornázás, frissült a festés.
Tisztelt Apaji polgárok! Adni nagyon jó, és megköszönve a sok
munkát minden építőnek, így az ELMARK 2000 KFT-nek, aki a generálkivitelező
volt; saját Óvodai, Önkormányzati és Közhasznú dolgozóinknak,
a segítő szülőknek és a Pitypang Óvoda egyesületnek, és természetesen
támogatónknak a Közép-Magyarországi Fejlesztési Tanácsnak, elmondhatom
a gyermekek nevében is, hogy kapni is nagyon jó! Karácsonykor
mindenki kívánhat valamit. Télapó napján én azt kívánom, hogy
vidám gyermekek és boldog szülők használják még nagyon sokáig
ezt az Óvodát, vigyázzanak rá és óvják, mint gyermekeiket, és
legyen ez példa arra, hogy a kitartás és az akarat sok mindent
elővarázsol.
Pitypang
Óvoda 2008 évi karácsonya.
Köszönetet szeretnénk
mondani Endre Norbertnek, a dalok megtanításáért, és a gitárkíséretért.
További köszönet
az Óvodai egyesületnek és az Óvoda dolgozóinak.
N.P.

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
VIDEÓ
ITT!
2004
JÓDLI
EST

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
PEST
MEGYEI ÓVODÁSOK XII.
NÉPTÁNCTALÁLKOZÓJA

A
fotók megtekintéséhez kattints a képre!
|
Elérhetőségeink:
Pitypang
Óvoda
2345
Apaj, Óvoda u. 12.
0620/401-0386
pitypang.ovoda@apaj.hu
Az
Apaji Pitypang Óvoda Gyermekeiért Egyesület
2345
Apaj, Óvoda u. 12.
pitypang.ovoda@apaj.hu
Adószám:
18716456-1-13
|
| |
|